Madarak és fák napja | május 10.
A Magyar Madártani Egyesületet (MME) 1974-ben hozta létre 200 alapító tag, a Természetvédelmi kiegészítés a nevünkbe csak később, 1990-ben került be. Az MME hazánk, és Közép-Kelet-Európa legnagyobb, 8.000 tagot számláló, politikától független társadalmi szervezete.
Ajánlott oldalak
- A Magyar Madártani Egyesület honlapja: http://www.mme.hu/
- A Magyar Madártani Egyesület telefonos applikációja: http://www.mme.hu/madarhatarozo-mobiltelefonos-alkalmazas-0
- A Magyar Madártani Egyesület gyerekeknek szóló oldala sok-sok ismeretterjesztő, letölthető anyaggal: https://www.csipogo.hu/
- A Kaláka és Gryllus Vilmos dalai: MUZSIKÁLÓ MADÁRHÁZ album dalai a youtube-on:
Néhány érdekes mese:
Albert mondja a természet jobban tudja. A fa nem csak egy fa 6
Albert mondja a természet jobban tudja. Mennyit ér egy madár 3
Erdő Ernő bácsi meséi: Hogyan készítenek fészket a madarak?
Erdő Ernő bácsi meséi: Miért pettyesek az őzgidák?
Egy kis nosztalgia -diafilm: Szépségverseny az erdőben
Feladatlapok
Beszélgessetek otthon a fa részeiről, a fa fejlődéséről a képek segítségével.
Beszélgessetek a fán termő gyümölcsökről!
Nevezd meg a gyümölcsöket! Melyik terem fán? Melyiket szereted a legjobban?
Nézegessétek meg a képeket! Melyik madarat tudjátok megnevezni? Melyik lehet a sárgarigó? Melyik a vörösbegy? A meggyvágónak a legvastagabb a csőre! Mutasd meg! Miben hasonlít mindegyik madár? Miben különböznek egymástól?
Kis segítség:
- sor: széncinege, vörösbegy, tengelic
- sor: feketerigó, csonttollú, meggyvágó
- sor: sárgarigó, őszapó, kék cinege
A madarak éneke megkereshető Youtube-on vagy a Madárhatározó applikáció segítségével.
1. ábra: https://balkonada.cafeblog.hu/2018/03/06/ezek-madarak-vendegeskednek-a-kertekben-telen/
Madaras kirakó: Vágjátok ki a képeket, keverjétek össze a részeket, majd illesszétek össze a megfelelő részeket és nevezzétek meg a madarakat. Melyik madár lakik a Déli-sarkon? Melyik madár keresi éjszaka a zsákmányát?
A kép letölthető itt: letöltés
A madarak ilyenkor tavasszal fészket készítenek, kiköltik a tojásokat és kikelnek a fiókák. A képen kék cinegéket láttok. A képek sorrendje összekeveredett. Rakd sorba a képeket és meséld el, mi történik a képen!
2020 év madara – az erdei fülesbagoly
Erről a csodálatos madárról információkat a Magyar Madártani Egyesület, MME honlapján találhattok.
2020 Európai Év Fája
„Az elárasztott falu őre” Erdei Fenyő 350 éves
Csehország
Erről a fáról valamint a 2020-as év fája verseny döntőseiről ezen a linken olvashattok.
Barkácsolás
Megérkeztek a gólyák Afrikából.
Veszprémben is láthattok fészkelő gólyát a Pajta u. és Árpád u. sarkánál (régi Tapó)!
Készítsetek fészkelő gólyát papírból!
Itt találtok nyomtatható mintát: http://krokotak.com/2018/02/the-storks-nest/
 |
 |
Madárfészek tojásokkal
Az elkészítés fázisai itt találhatók: http://krokotak.com/2019/02/bird-nest-craft/
Madárfiókákat muffin papír fészkekbe is ültethettek. A muffin papírba a legegyszerűbb barna színű krepp papírból vékony csíkokat vágni és egy kicsit meggyűrni. A madárfiókáknak megrajzolhatjátok a szemét, a csőrét, szárnyát, de, ha van otthon más színes papír azzal is díszíthetitek.
 |
 |
Készíthettek ujjbegy festésével dróton ülő madarakat. Ezek lehetnek különböző színűek, így a gyermekek sorozatokat is alkothatnak vagy lehet feladat az is, hogy minden 3. madárka nézzen jobbra.
A kisebbekkel készíthettek tenyér- talp lenyomatos madárkákat.
 |
 |
 |
 |
Játékok
Matematikai játék
A madárszülők hernyókkal, rovarokkal etetik a fiókákat. Utánozd az etetést egy ruhacsipesz és bármilyen, ruhacsipesszel megfogható apró tárgyak segítségével (zsenília drót, vastagabb fonal, szalvétából gyúrt kis hurkák).
Matematikai játék a hernyókkal! Szükséges eszközök: csipesz, fészek, madarak, 14 db hernyó.
Rajzolj/készíts egy fészket, bele 3 fiókát.
- Etesd meg a fiókákat: minden kismadár kapjon 4 db hernyót. Mennyi hernyó maradt?
- Most rakd egymás mellé a fiókákat, mindenkinek adj 1 db hernyót, majd ismételd ezt addig, amíg elfogy az összes hernyó. Hány db hernyót kaptak a fiókák? Mindenki ugyanannyit kapott? (Ezek a feladatok az osztás, szorzás műveletét készítik elő.)
Kincsvadászat
Kell hozzá egy tojástartó (legjobb a 12-es, de kisebbel is működik) ill. egy rá illő lap, 12 négyzettel, rajtuk a keresendő kincsek képével. A tojástartó megfelelő mélyedésébe a képen látható dolgot kell begyűjteni.
Az én fám
A bekötött szemű játékost vezessük egy fához, és adjunk neki egy vagy két percet, hogy látását kikapcsolva a többi érzékszervével megtapasztalja a fát. Tapogassa meg a kérget, simogassa meg a leveleket, szagolja meg, hallgassa a lomb susogását, szagolgassa és tapogassa körbe a fa környékét, ha tudja, rázza meg a fát, és érezze, hogyan mozog. Ezután vezessük vissza a nem túl messze lévő starthelyre. Most az a feladat, hogy nyitott szemmel is meg kell találnia a saját fáját.
Memóriajátékok
A játék menete:
1. változat:
- Egy adott élőhelyen gyűjtsünk össze 6 vagy több dolgot (követ, mohát, fakéreg darabot, levelet, stb.) és fedjük le őket valami természetes takaróval, pl. egy nagy levéllel.
- Vegyük le a takarót kb. másodpercre, majd tegyük vissza. A gyerekek ez alatt jól nézzék meg a dolgokat.
- Kérjük meg őket, hogy keressenek hasonlókat néhány (kb. 5) perc alatt.
- változat
Olyan dolgokat gyűjtsünk, melyek tapintása jellegzetes: valami keményet, lágyat, könnyűt, rugalmast, törékenyt stb.
Ének
De jó a dió, fütyül a rigó, dr ms m dr ms m
Vidám dala száll, élni jaj de jó! s s mr d rr sr d
Gyere te rigó, itt van a dió,
Héjja ropogó, bele csuda jó.
Eresz alól fecske fia idenéz, odanéz dm ss ss ss sm r mr d
van-e hernyó, hosszú kukac, ízesebb, mint a méz? dm ss ss ss sm r mr d
Csőrét nyitja ám, buzgón szaporán, m s rr r s m dd d
kis bendőbe mindenféle belefér igazán. dm ss ss ss sm r mr d
Zenehallgatás: Erdő erdő erdő, Marosszéki kerek erdő… -magyar népdal
Saint-Saëns: Állatok farsangja – Madárház -Hattyú
Versek
| Szabó Lőrinc: Tavasz
„Mi az?” – kérdezte Vén Rigó. Valamennyit ugrik Reggel van már, ragyogó, |
Találóskérdések:
Dalolva száll az égre fel, ɐʇɹısɔɐd
Fúr-farag, de mégsem ács Fák orvosa, doktora, ʎןáʞɹɐɥ
Szürke színű a ruhája, Itt marad a téli fagyban, qéɹǝʌ
Erdőn lakik, vagy a kertben, ɐɟőʎuǝɟ
Koronás, de nem király, ɐɟ |
| Pákolitz István: Nyaktekercs
Tekerinti-csavarintja Nyaktekerő nyaktekeri |
Rajzoltató:
Áll egy kis pont magába, A tojása kerek, hegyes, Piros csőre hosszú, hegyes, |
Mesék
Lázár Ervin: A nagyravágyó feketerigó
A feketerigó a ligetben élt. Sárga csőre volt, ragyogó cipőgombszeme – és persze fekete volt, mint a szurok. Azért is hívják feketerigónak.
Nem tudom, ki hogy van ezzel a színnel. Nyilván van, akinek nem tetszik, mert hiszen a narancssárga sokkal vidámabb, a türkizkékről és a meggypirosról nem is beszélve. De aki jobban odafigyel, annak a fekete is tetszik, ebben bizonyos vagyok. Hiszen annyiféle fekete van. Kékesen fénylő fekete, puha fekete, éjfekete, játékos fekete, meleg fekete és ki tudja, még hány.
A feketerigó fénylő fekete volt. És nem tetszett neki a fekete szín.
Se fénylőn, se puhán. Dühösködött. Egy darabig még csak nem is fütyörészett – mert még vidámnak gondolná valaki. Azt mondogatta mérgesen: „Csk, csk, csk!” Olyan szép piros tollakat akart, mint a vörösbegyé, zöldeket, mint a gyurgyalagé, fehéret, mint a kócsagé, s olyan cifrát, mint a papagájé.
Ezért volt dühös. Úgy hitte, ő a legrútabb madár a ligetben.
Bánata akkor vált mégis szívbe markolóvá, amikor a kisfiú eljött a ligetbe, és azt mondta a madaraknak:
– Kellene nekem egy barát. Egy madár barát. Aki reggelenként megkocogtatná az ablakomat, és mindennap megajándékozhatnám kenyérmorzsával meg kölessel.
– Aha – mondták a madarak.
Egyedül az uhu mondta, hogy „uhu”. Talán azért, mert nem szereti a kölest meg a kenyérmorzsát, de az is lehet, azért, mert mást nem tud mondani.
A barátság nem könnyű dolog. Mert jó, a kisfiúnak szüksége volt egy madár barátra. Csak hát olyan madár nélkül, akinek viszont éppen egy kisfiú barátra lenne szüksége, ez nem megoldható. A madarak legtöbbjének volt már barátja. A barázdabillegetőnek a szúriszarka, a gyurgyalagnak a szalakóta, a gólyának a kanalas gém, a búbos vöcsöknek a bölömbika. Csak a macskabagolynak meg a szürke varjúnak nem volt barátja, de ők igen mogorvák, nincs is szükségük barátra.
Na és persze a feketerigónak sem volt barátja, mert szégyellte a színét, s emiatt fönn hordta az orrát. Furcsa dolog, de így volt. Mással is megesik: szégyell valamit, és azt hiszi, csak úgy tudja elviselni a szégyenét, ha fönn hordja az orrát.
Így aztán nem talált barátra a kisfiú. Pedig ott lapult a fűben a feketerigó, és azt gondolta magában: „Én szívesen lennék barátja ennek a kisfiúnak. Nagyon szeretem a kenyérmorzsát meg a kölest. – S kis szünet után még azt is hozzágondolta: – és a kisfiút is nagyon szeretem. – De mégsem mert előbújni. – Éppen én kellenék neki – morfondírozott –, amikor ilyen csúnya vagyok! Fekete!”
Barát nélkül ment el a kisfiú, igaz, majdnem sírva fakadt, de megpróbálta a liget széléig visszatartani. Nem szeretett mások előtt sírni. De azért a madarak észrevették, hogy lefelé görbül a szája, és nagyon megsajnálták. Tulajdonképpen szerették a kisfiút. Akik barátokra vágynak, és elgyalogolnak érte a ligetbe, azokat szeretni kell. Egyikük utána kiabált:
– Gyere vissza egy hét múlva!
Talán ha az öreg festőművész nem lakik a közelben, minden másképp alakul. De ott lakott a liget mellett. Nagyon vidám, mosolygós öregúr volt, csak éppen a szakálla volt furcsa, ezerszínű – mert abba szokta törölgetni az ecsetjeit. A feketerigónak eszébe jutott a tarka szakállú festő meg a sok szép festék, röppent egyet, s már ott is volt a festékesdoboz mellett. „Majd ragyogok én egy hét múlva” – gondolta, s mivel a zöld festékestubus volt a legközelebb, kifestette magát zöldküllőnek. Hát elég furcsa zöldküllő volt, azt meg kell hagyni! Mert a zöldküllő nem egyszínű zöld – és a csőre meg különösen nem az, de a kis feketerigó nagy buzgalmában még a csőrét is zöldre mázolta. „Na, most jöhet a kisfiú” – gondolta, s úgy óvta magán a zöld festéket, hogy egy hétig enni is elfelejtett.
Eltelt a hét, semmi különös nem történt, csak a tarka szakállú festő pingált lila fákat meg lila mezőt – mivelhogy szőrén-szálán eltűnt a zöld festéke.
Megjött a kisfiú, köréje sereglettek a madarak, biztatták:
– Ne félj, most lesz valaki!
– Én szívesen lennék a barátod – mondta ekkor elváltoztatott hangon a zöldre festett feketerigó, és elősétált egy bokor mögül.
Hirtelen szóhoz sem jutott a sok madár, tátva maradt a csőrük. A feketerigó (azazhogy zöldrigó, nem is tudom, hogy nevezzem) meg nagy peckesen sétált a tisztáson, abban a hitben, hogy ő legszebb madár a ligetben.
A vándorsólyom ocsúdott fel elsőnek.
– Nicsak – mondta –, egy uborkamadár.
Nevettek, ahogy a torkukon kifért.
– Vagy netán egy nagyra nőtt szöcske – toldotta a búbos banka, s szegény feketerigó legszívesebben elsüllyedt volna szégyenében.
A kisfiú is mosolygott, és szelíden, nehogy megbántsa ezt az uborkamadarat vagy kicsodát, azt mondta:
– Ne haragudj, de én nem ilyen madárra gondoltam.
Huss – elröppent gyorsan a feketerigó.
„Cskcskcsk – korholta magát mérgesen –, mert ostoba módon színtiszta zöldre kentem magam, pedig a zöldküllő nem is egyforma zöld. Kétféle zöld is van rajta (mert a zöld sem egyforma, éppen úgy, mint a fekete), a feje teteje meg piros, a szárnya vége meg fehér pettyes fekete. Na de majd legközelebb. A jövő héten ügyesebb leszek.”
Hát nem sokkal lett ügyesebb! Hogy, hogy nem, az jutott eszébe, hogy gólyának festi magát. Sok fekete meg fehér festéket kent magára, és a lábát meg a csőrét pirosra festette. Eszébe sem jutott, hogy a gólya legalább tízszer akkora, mint ő. Ki látott már ilyen pici gólyát, rövid lábút, rövid csőrűt. (Arról nem is beszélve, hogy a hátán átütött a zöld festék a fehéren!)
Ritkán látott a liget olyan viháncolást, mint amikor a gólyának álcázott feketerigó odaállt a kisfiú elé.
– Te meg miféle szerzet vagy? – kérdezte a kisfiú.
– Nem látod, gólya vagyok – mondta kicsit ijedten a feketerigó, mert akkor már sejtette, nem nagyon sikerült ez a gólyává alakulás.
– Még hogy gólya! Talán golyhót akartál mondani – mondta a gólya, és olyan nevetőgörcsöt kapott, hogy ki kellett hívni a mentőket.
Bizony ez a gólyahistória is csúfos véget ért, mert a kisfiú nagy sajnálkozva megint az mondta:
– Ne haragudj, nem ilyen madárra gondoltam.
A feketerigó fél évre elbujdosott bánatában. Hiába jött a kisfiú, hiába keresett madár barátot.
A feketerigónak meg fájt a szíve: „Hej, csak szebb madár lennék, akkor biztosan barátjává fogadna a kisfiú!”
A kisfiú egyre szomorúbb lett.
– Most már az uborkamadár sem akar velem barátkozni – mondta.
A madarak vigasztalni próbálták, de neki barát kellett volna. Hogy lehetne megvigasztalni azt, aki nem talál barátra!
A feketerigó legalább olyan bánatos volt, mint a kisfiú, ha nem bánatosabb. Magát is sajnálta, meg a kisfiút is. Magát talán egy kicsit jobban.
Ezért aztán fél év elteltével elhatározta: újra próbálkozik. De most már nagyon gondosan látott munkához. Egy teljes napig tanulmányozta a sárgarigót. A sárgarigó a legszebb madár – gondolta –, még a latin neve is a legszebb a madárnevek közül, úgy hívják, hogy Oriolus Oriolus (mert minden madárnak van latin neve is). Eszébe sem jutott, hogy őt meg Turdus Merulának hívják latinul, s az semmivel sem csúnyább, mint az Oriolus Oriolus. Talán még szebb is.
És elkezdte magát sárgarigónak festeni. Egy hétig tartott a festés, de ez aztán tökéletesen sikerült. A feketerigó olyan lett, mint egy igazi sárgarigó. Talán csak az alakja különbözött kicsit a sárgarigóétól, de ahhoz igazán jó szem kellett, hogy ezt észrevegye valaki.
Azon a héten is eljött a kisfiú barátot keresni. Nem csüggedhetett, tudta, barátra kell találnia.
A sárgarigónak festett feketerigó elősétált a bokrok közül. A madaraknak elállt a lélegzetük a gyönyörűségtől.
– Nicsak, egy csodálatos sárgarigó – mondták.
A kisfiú is elbámulva nézte a szép madarat, a szíve hangosan dobogott. Csak az igazi sárgarigó gyanakodott. „Valami nagyon furcsa ezen a madáron” – gondolta, és oda is szólt neki:
– Füttyents egyet!
– Nem füttyentek – mondta nyeglén a feketerigó.
Persze, hiszen a sárgarigó azt is ki tudja fütyülni, hogy „Huncut a bíró” meg „Fütyül a rigó”, a feketerigó meg csak annyit tud: „Tiutu.” Ez legalább olyan szép, mint a sárgarigó éneke, de mégis más. Én biztos vagyok benne, hogy a sárgarigó nagyon szeretné néha azt fütyülni, hogy tiutu, de nem megy neki. Ő csak azt tudja: „Huncut a bíró.”
Csakhogy megszólalt a kisfiú:
– Ne haragudj – mondta elszomorodva –, te valóban csodálatosan szép madár vagy, de én egy másik barátra gondoltam. Láttam valamikor egy nagyon kedves madarat. Nem volt ilyen tarka, mint te, de nekem ő kellene barátnak. Az a madár fénylő fekete volt, csak a csőre volt sárga. Azt hiszem, úgy hívják, feketerigó. Megértheted, hogy ki kell tartanom mellette, hátha egyszer megjön, és akkor ki lesz a barátja?
A feketerigó keserves sírásra fakadt, hullottak a könnyei, mint a záporeső. A kisfiú nagyon megsajnálta.
– Miért sírsz? Ne sírj! – mondta neki.
– Azért sírok – zokogta a madár –, mert a feketerigó én vagyok.
Ámulva néztek rá, nem akarták hinni, de akkor a madár könnyei már lemosták a melléről a sárgarigó sárga, a gólya fehér és a zöldküllő zöld színét – előtűnt az igazi fekete.
– Istenem, de buta madár vagy te – mondta boldogan a kisfiú, fölkapta, és sokáig mosdatta a feketerigót a patakban. De a sok szín nem egykönnyen jött le róla; amikor hazaindultak, még akkor is zöld, sárga meg fehér foltok éktelenkedtek a madáron. Nem is volt olyan, mint egy igazi feketerigó.
– Mit gondolsz, lekopik? Leszek én még igazi szép fekete? – kérdezte a madár.
– Biztos – mondta a kisfiú, azután elszomorodott; arra gondolt, hogy már fél éve lenne barátja, ha ez a szamár feketerigó nem pingálja magát.
Aranyszóló pintyőke
Hol volt, hol nem volt, hetedhét ország ellen volt, az Óperenciás-tengeren is túl, de az öreganyám házán is túl volt, élt a világon egy király. Annak volt három fia. Már nagyon öreg volt, a szemét úgy kellett vasvillával feltámasztani. Azt mondja egyszer a fiainak:
– Fiaim, ha ti a fiatalságnak meg a halálnak vizéből tudnátok nekem hozni, s megkerítenétek az aranyszóló pintyőkét, megfelezném veletek a birodalmamat. Több sem kellett a három királyfinak. Ment, nyergelt egyszerre mind a három.
A két öregebb szép paripára, a legkisebb egy csúnya szürke lóra. Mikor a nagyobbak a kicsit meglátták, elkezdték csúfolni, hogy ilyen amolyan, hogy mer elindulni azon a gebén. De rájuk se hajlott a királyfi, ment ő is az orra után. Ment, ment, mendegélt hetedhét ország ellen. A bátyjai csalták, hogy menjen arra, amerre ők, de hogy még jóformán el sem indultak, s már kicsúfolták, ment inkább csak magában. Utjában egy rossz kunyhót talált, abban lakott egy öregasszony.
– Adjon isten jó reggelt, öreganyám! – köszönt a királyfi. – Adjon isten, kedves fiam! Mi járatban vagy? Hát elmondta sorra, hogy mi végett vette a nyakába a világot. Azt mondja az öregasszony: – Én nem tudok semmit, de eredj, az erdőn túlnan lakik egy másik öregasszony, az majd tud valamit mondani. Azzal elévesz egy korsót, a kezibe nyomja a királyfinak.
– Kedves fiam, ha jössz visszafelé, merítsd meg nekem ezt a korsót az élet vizével, s hozd be. Jótét helyébe jót várj! A királyfi ment tovább. Az erdőn túl csakugyan megtalálta a másik öregasszonyt, de az is annyit értett az ő dolgához, mint a tyúk az ábécéhez, az is csak a korsót nyomogatta a kezébe. De elmondta, hogy oda nem messzire lakik egy még őnála is öregebb asszony, menjen ahhoz, avval jól jár. Elment, rá is talált arra a vénasszonyra is. Vénebb volt már az országútnál. Beköszön a királyfi: – Adjon isten jó napot, öreganyám! – Adjon isten, kedves fiam! – mondta volna az öregasszony, ha tudta volna, de csak úgy dödögte.
– Hát mi járatban vagy? Elmondta a királyfi töviről hegyire, hogy ő a fiatalságnak meg a halálnak a vizéből akar hozni, s megszerezné az aranyszóló pintyőkét is, ha lehet, mert az apja úgy kívánja. De magától nem sokra menne, hát kéri az ő tanácsát. Azt mondja neki az öregasszony: – Nagy fába vágtad a fejszét, kedves fiam! De próbáld meg, hátha sikered lesz. Ahogy innen elindulsz, érsz egy nagy erdőbe. Annak a közepén találsz egy aranyvárat, egy ablaka mindig nyitva van. Ott kösd fel a lovad farkát, hogy egy szál se maradjon el, s ugrass be az ablakon. Mindjárt ott találod Tündérszép Ilonát, de meg ne csókold valahogy mert akkor véged, hanem szakítsd ki egy hajszálát, ezzel kösd be az aranyszóló pintyőke száját, ott találod mindjárt Tündérszép Ilona mellett a kalitkában. Balról folyik a fiatalságnak, jobbról a halálnak a vize korsaidat merítsd meg, avval gyere, de vigyázz, hogy a lovad farka fel legyen kötve, mert nagy baj lesz, ha észrevesznek. Nesze ez a kefe meg ez a tojás, meg ez a törülköző, ha bajba kerülnél, ezekkel kisegítheted magadat. Azzal a harmadik öregasszony is elévett egy korsót, odaadta a királyfinak a kefével, tojással meg törülközővel együtt. A királyfi pedig elindult. Nemsokára el is ért az erdő közepébe, az aranyvárhoz. Éppen dél volt, sütött a nap, a királyfi majd megvakult a nagy fényességtől. Az aranyvárra rásütött a nap, az volt az a nagy fényesség. Leugrott hát a lóról, első dolga volt a ló farkát felkötni, azzal újra felült, s beugratott a nyitott ablakon. Ott meg eltátotta szemét-száját, mert olyant még életében nem látott. Egy székben ült Tündérszép Ilona. Annál szebbet még tán pingálni se lehetne, mellette egy kalitkában egy aranyszóló pintyőke. A királyfi már odahajolt a Tündérszép Ilona arcához, hogy megcsókolja, de akkor eszébe jutott az öregasszony mondása. Kihúzott a Tündérszép Ilona fejéből egy aranyhajszálat, bekötötte az aranyszóló pintyőke száját. Azután merített a fiatalság és a halál vizéből, ahány korsót hozott, mind belemerítette, a kalitkát feltette a nyeregbe az aranyszóló pintyőkével együtt, s azzal irdóc! ment ki az ablakon. Igen ám, de elfelejtette a lova farkát újfent megkötni, egy szál kicsüngött belőle; a várhoz ért, s az a száltól olyant zendült, hogy a tündérek mind felébredtek a zendülésre. Mindjárt tudták, hogy ott járt valaki. És ahányan csak voltak, mindnyájan utána a királyfinak! Már majdnem elérték, amikor elhajította a kefét, amelyet az öregasszony adott. Mindjárt egy nagy erdő lett belőle. No, meg voltak akadva a tündérek, mert ha gátat vetnek eléjük, nem repülhetnek át rajta, át kellett az erdőn törniük magukat. Azalatt pedig a királyfi jó messzire haladt. De a tündéreknek nem sok kell, ha egyszer a szárnyukat használhatják. Ahogy az erdőből kiértek, mindjárt nyomában voltak újra az aranyszóló pintyőkének. Már nagyon égett a ló talpa alatt a föld, mikor a királyfi elhajította a tojást. Abból rögtön nagy hegy lett. A tündéreknek át kellett gyalogolniuk rajta, ha az aranyszóló pintyőkét még egyszer látni akarták. A királyfi, amikor harmadszor is a sarkában látta őket, eldobta a törülközőt, abból tenger lett, olyan, hogy még a tündérek sem tudták átlábolni. Nemsokára útjába esett az öregasszony kunyhója, akitől a tanácsot kapta. Vitt neki egy korsó fiatalságvizet. Azután sorba elment a másik két öregasszonyhoz is a korsóval. Most már jó volna minden, megvan az aranyszóló pintyőke is, a fiatalságnak meg a halálnak vize is, de ezzel nem lett vége a bajnak. Hazamenet a királyfi találkozott testvéreivel, azok semmi haszon nélkül jártak. Mikor meglátták, hogy ott a két korsó az öccsük nyakában, a kezében meg a kalitka az aranyszóló pintyőkével, kapták magukat, elvették tőle. Õrá meg ráparancsoltak, hogy öltözzék fel béresnek, álljon be az apjához kocsisnak, s az egészről ne szóljon senkinek semmit, különben megölik. A királyfi, mit volt mit tennie, úgy tett, ahogy a bátyjai mondták, megígérte, hogy nem szól semmit. Avval mentek hazafelé. Otthon megörült az öreg király, hogy az ő két legnagyobb fia milyen derék ember. Mindjárt odaadta nekik birodalmának felét. A legkisebb fiát meg, aki béresnek volt öltözve, megfogadta kocsisának. Így éltek. A két királyfi uraskodott, jómódban volt, a legkisebb lovat vakart meg szántott. Egyszer, ahogy felébrednek, látják, hogy éjszaka a palota előtt támadt egy aranyhíd, szép, gyönyörű aranyhíd, a közepén áll Tündérszép Ilona, s azt kiabálja: – Király, király, öreg király, küldd ki azt a fiadat, aki engem a váramban megrabolt. A két fiú csodálkozott, hogy ki lehet az, mi járatban van. Kimegy a legöregebb, lóra ül ő is, mint ahogy Tündérszép Ilona jött, s kiáll a hídra. Azt kérdezi tőle Tündérszép Ilona: – Királyfi, mondd meg nekem, jobb vagy bal oldalamon folyik-e a halál vize! Az meg se tudott mukkanni. – Ha nem tudod, küldd ki az öcsédet, hátha az meg tudja mondani! Kimegy a második királyfi. Tündérszép Ilona attól is megkérdezi a halál vizét, de annak a felelete se ért egy petákot. Azt mondja akkor Tündérszép Ilona: – Király, király, öreg király, ha házadból senki sem tudja megmondani amit én kérdezek, háborút indítok ellened! Akkor a királyhoz bement a kocsis, azt mondja neki: – Felséges királyom! Grácia fejemnek, engedd meg, hogy az aranyhídra mehessek, hátha én meg tudnálak menteni a háborútól. A király kapva kapott rajta: – Eredj, no! De okosan beszélj! Felhajította magát egy lóra a legkisebb királyfi, vágtatott egyenest a hídra, Tündérszép Ilona elé. Kérdezi tőle is Tündérszép Ilona: – Mondd meg nekem, királyfi, jobb vagy bal oldalamon folyik-e a halál vize? – Balról a fiatalság, jobbról a halál vize – feleli a kocsisnak öltözött királyfi. – Ez jól van-mondta Tündérszép Ilona. – Hát az aranyszóló pintyőkével mi történt? – A fejedből kivettem egy aranyszálat, avval kötöttem be a száját, s úgy hoztam el kalitkástól együtt. Az öreg király meg a két fia odabenn csak nézték, a két királyfi különösen. Tudták, hogy most már vége a pünkösdi királyságnak. Azt kérdezi még ott kinn a legkisebbtől Tündérszép Ilona:
– Hát én ki vagyok?
– Te Tündérszép Ilona vagy! A te váradból hoztam én a fiatalság meg a halál vizét, meg az aranyszóló kis pintyőkét. – No, ha az én vagyok, te meg szívem szép szerelme vagy, ásó-kapa válasszon el egymástól. Összeölelkeztek, összecsókolóztak, bementek a királyi palotába. A két legidősebb királyfinak már akkor csak hideg nyoma volt otthon, elbujdostak, ki tudja, hová. Az öreg király a fiatal párnak adta egész birodalmát, azok pedig megesküdtek, lagzit csaptak, hetedhét országra szólót, még most is élnek, hogyha meg nem haltak. Illyés Gyula Hetvenhét magyar népmese
Mese az eltévedt kisverébről
A fészekben kikeltek a tojások: öt kis verébfióka tátogott a mamája felé. A verébmama megetette, melengette a kicsinyeit, s mikor nagyobbra nőttek, repülni tanította őket. Az ötödik kisveréb bátrabb és ügyesebb volt, mint valamennyi testvérkéje.
Egy napon repüléslecke közben olyan messzire szállt, hogy nem látta sem a mamáját, sem a testvéreit. Nagyon megijedt a kisveréb, a szárnya elfáradt, már nem is tudott röpülni, csak ugrándozott a vékony lábacskáin. Addig-addig ugrándozott, míg a vadkacsa fészke elé ért.
– Befogadsz a fészkedbe-? – kérdezte a kisveréb.
– Befogadlak, háp-háp… – mondta a vadkacsa.
– De én csak azt tudom mondani; hogy csip-csirip!
– Akkor nem fogadlak be a fészkembe, háp-háp… – mondta a vadkacsa. A kis veréb továbbugrált. Találkozott a galambbal, és megkérdezte:
– Melengetnél-e a szárnyad alatt?
– Melengetnélek szívesen, kruuú… buk… buruk… – turbékolt a galamb.
– De én csak azt tudom mondani, hogy csip-csirip!
– Akkor nem melengetlek, kruuú… buk… buruk… – mondta a galamb.
A kis veréb továbbugrált. Találkozott a bagollyal.
– Éhes vagyok, adnál-e nekem enni? – kérdezte.
– Szívesen adok, uhuuu – huhogott a bagoly.
– De én csak azt tudom mondani, hogy csip-csirip!
– Akkor nem etetlek meg; uhuuu – mondta a bagoly. Besötétedett, hideg lett, a kis veréb félt, fázott, éhezett, s fáradtan ugrándozott egyre tovább, tovább. Ekkor meglátott egy szürke madarat, az is a földön ugrált.
– Kedves madár – szólította meg a kisveréb a madarat -, befogadnál-e, megetetnél-e engem? Fáradt fióka vagyok, és csak azt tudom mondani, hogy csip-csirip!
– Befogadlak, megetetlek; melengetlek, én vagyok a mamád! Egész nap kerestelek, hívtalak, csip-csirip!
A verébmama hazavitte a fiókáját a fészekbe, megetette, a szárnya alá vette, s ott melengette reggelig.
Kormos István: A fecske és a szalmaszál
| Hol volt, hol nem, messze, messze, volt egy villásfarkú fecske, annak puha fecskefészke, a fészekben kilenc apró, sippogató kisfecskéje. Ott a fészek az ereszben, ott a fecske a fészekben kilenc fia között fészkel, játszadozgat anyafecskénk kilenc kicsi kisfecskével. Hanem egyszer – hajahaj! – jő rettentő csúnya baj: omlik puha fecskefészek, volt-nincs fészke a fecskének, nincsen fészke se magának, se a kilenc fiókának. Rakni kéne másik fészket kilenc síró kicsinyének..Száll a fecske, messze száll, szalmát szedni szálldogál, talál is egy szalmaszálat, éppen jó lesz gerendának. Csőre közé kapja hát, annak a nagy szalmaszálnak. Húzzák, vonják, de hiába: meg se moccan ott a porban az a kutya szalmaszála. Sírhatnak hát most már négyen, sírnak is ott az útszélen. Akkor arra száll egy cinke, egy szénfejű, csöpp picinyke. s röppen árkonbokron át; száll hazáig sietve, |
azaz szállna, szálldogálna, ha a szalma a csőrében olyan nehéz nem lenne. Aj, te nehéz szalmaszál, fárad szegény csöpp madár, szegény fecske úgy elfárad, földre ejti, szalmaszálat, földre kereng szalmaszál, melléje ül le a porba a kis fecske, és busongva hull a könnye, hulldogál..Sárgarigó arra száll, kis fecskére rátalál. Kérdi tőle: „Mi a baj?” Könnyét törli szegény fecske, s felel sírva, hüppögetve: „Rigó pajtás, nagy a baj! Fészket rakni erre jártam, elejtettem szalmaszálam, hogyan rakjak immár fészket, hová tegyem fészektelen kilenc kicsi Kérdi tőlük: „Mi a baj?” Könnyét törli szegény fecske, s felel sírva, hüppögetve: „Cinke pajtás, nagy a baj! Fészket rakni erre jártam, elejtettem szalmaszálam, hogyan rakjak immár fészket, hová tegyem fészektelen kilenc kicsi kisfecskémet?” „Sose búsulj! – szól a rigó. – Megmondom én, mi volna jó. Ketten könnyen fölemeljük, emeljük hát pajtás együtt!” |
S kétoldalról nekiállnak annak a nagy szalmaszálnak. Húzzák, vonják, de hiába: meg se moccan ott a porban az a kutya szalmaszálaSírhatnak hát most már ketten, sírnak is nagy keservesen. Búbosbanka arra száll, a sírókra rátalál. Kérdi tôlük: „Mi a baj?” Könnyét törli szegény fecske, s felel sírva, hüppögetve: „Búbosbankám, nagy a baj! Fészket rakni erre jártam, elejtettem szalmaszálam, hogyan rakjak immár fészket, hová tegyem fészektelen kilenc kicsi kisfecskémet?” „Ne búsuljál, ne zokogjál, hárman könnyen kisfecskémet?” „Ne búsuljál, ne zokogjál, öten könnyen fölemeljük, emeljük hát pajtás együtt!” S mind az öten nekiállnak annak a nagy szalmaszálnak. Húzzák, vonják, húzzák, vonják, végül öten megmozdítják, fölemeljük, emeljük hát pajtás együtt!” S háromfelől nekiállnak annak a nagy szalmaszálnak. Húzzák, vonják, de hiába: meg se moccan ott a porban |
az a kutya szalmaszála. Sírhatnak hát most már hárman, sírnak is nagy búsulásban. Bajszos sármány arra száll, a sírókra rátalál. Kérdi tőlük: „Mi a baj?” Könnyét törli szegény fecske, s felel sírva, hüppögetve: „Aj, te sármány, nagy a baj! Fészket rakni erre jártam, elejtettem szalmaszálam, hogyan rakjak immár fészket, hová tegyem fészektelen kilenc kicsi kisfecskémet?” „Ne búsuljál, ne zokogjál, négyen könnyen fölemeljük, emeljük hát pajtás együtt!” S mind a négyen nekiállnak fölemelik azt a szalmát, a magosba fölragadják. Meg se állnak hazáig, a kis fecske házáig. Fészket rakott hát a fecske, csuda fészket az ereszbe, kilenc fia között fészkel, kilenc kicsi kisfecskével. |
Nyelvi játékok
“Fa nélkül egy fillért sem ér a táj.
S üres a fa, ha nincs rajta madár.
Én azt hiszem nem kelne föl a nap,
Ha nem lennének fák és madarak.”
Horváth Imre
Teststilizáció:
Találd ki, kinek öltöztem:
A játék lényege, hogy a gyermekek a számukra elérhető kelléktárból válogathatnak ruhákat, illetve egyéb eszközöket, jelzésértékű ruhadarabokat. A család próbálja meg kitalálni, kinek öltözött a gyermek. természetesen a szerepek felcserélhetők.
Találd ki, melyik meséből jöttem:
Ez a játék nagyon hasonlít az előzőhöz, azonban itt egy-egy meseszereplő bőrébe bújhattok.
Mesedramatizálás:
A gyermek által jól ismert és szeretett mesét felkínálhatjuk dramatizálásra. A teststilizációt támogatandó, adjunk a gyermeknek jelzésértékű kiegészítőket, ruhadarabokat, melyekkel külsőségeiben is a szereplők bőrébe bújhat.
Találós kérdések:
- Eszik, iszik, mégsem hízik, akinek van, pödörgeti. (bajusz)
- Hosszú vagy rövid, szőke vagy barna, fekete, göndör vagy sima fajta. Mi az? (haj)
- Egy lyukon bebújsz, mégis kettőn jössz ki. Mi az? (nadrág)
- Ha az idő nagyon komisz, ott ülök a fejeden. Hogyha jön egy nagy, erős szél, nem maradok helyemen. (kalap)
- Tarka-barka, kiabál: Torkodra köss, majd nem fáj! (sál)
Tekintet
Nézzünk farkasszemet:
Ezt a játékot nem kell bemutatni.
Nagyobb gyerekekkel nehezíthetjük a játékot: farkasszemnézés közben próbáljuk elvégezni a korábbi hetek alatt leírt nyelvgyakorlatokat, vagy grimaszolhatunk is.
Nehezíthetjük úgy is, hogy közben valamilyen feladatot végzünk, például ki-be gomboljuk a ruhánkat, vagy akár papírt gyűrögetünk.
Csináld, amit én akarok:
A játékot irányító gyermek vagy felnőtt csupán a tekintetével adhat utasítást egy-egy feladat elvégzésére.
Kis könnyítés: gesztusokkal is kísérhetik az „utasítást”, azonban megszólalni tilos 😊
Aki még mindig unatkozik, böngészheti a következő oldalt is:
SZOBÁBAN JÁTSZHATÓ MOZGÁSOS JÁTÉKOK VII.
1.) Gyufavívás
Rajzoljunk, ragasszunk a földre egymástól egy méter távolságra két, fél méter átmérőjű kört. A körök mögé közvetlenül egy-egy párhuzamos vonalat húzunk. A vívóbotok kb. 2 m hosszúak legyenek. (lehet bot, vessző, partvisnyél). A körökbe középre egy-egy gyufásdobozt teszünk. A két vívó feláll a vonalak mögé, s számolásra (1,2,3) vívni kezdenek, igyekeznek a másik gyufásdobozát kiütni, kipiszkálni, kitolni a körből. Akinek sikerül, az győz. Csak vívni szabad, vagyis csak egymás botját szabad érinteni, mégpedig úgy, hogy térdmagasságnál nem lehet feljebb emelni a kardok hegyét. Aki feljebb emeli, kiesik. Lehet elütni, lenyomni a botot, de csak állva küzdhetnek a felek, leguggolni, lehajolni nem szabad!
A játék során fejlődik a szem-kéz koordináció, térérzék, mozgásügyesség
2.) Macskafarka
Láttátok már, mikor a macska megfogja a farkát? Valami ilyesmi ez a játék is. Kell egyhelyben forgó (anyuka, apuka) Az egyik gyermek arccal előre fogja meg a forgó kezét, a másik gyermek a forgó másik kezét arccal háttal fogja meg. Elindul a körben futás, a helyben forgó lassan forog, miközben megpróbálják egymást elkapni a gyerekek. Az győz, aki megfogja a másikat.
A játék fejleszti az egyensúlyérzéket, testsémát, idegrendszert stimulál.
3.) Madzagtekerés
A játékhoz szükség van egy jó hosszú madzagra. A közepére nagy bögöt (csomót) kötünk, ami jól látható legyen. A két játékos megfogja a zsinór végét, és háromra tekerni kezdi. De úgy kell tekerni, hogy gombolyag legyen belőle. Ha a gombolyag tekerés közben kibomlik, akkor azt addig vissza kell tekerni, míg az újra szoros nem lesz. Az nyer, aki elsőként ér el a közepére kötött böghöz. Húzni, rángatni nem szabad, legjobb, ha a bög a földön fekszik, és a játékosok lépkednek feléje.
A játék fejleszti a finommotorikát, kitartást, versengést.
4.) Matróz bácsi, mondjad meg…
A játékot előszoba folyosón, nagyobb méretű szobában játszhatjuk. A gyerekek az egyik falnál állnak velünk (anya, apa) szemben, és hangosan kérdezik: ”Matróz bácsi (néni) mondjad meg, hogy kelljünk át a vízen?” A matróz bácsi válaszol, és valamilyen járásformát jelöl meg. Pl. hátrafelé, vagy magas térdemeléssel, szökdelve, rákjárással, krokodilkúszással stb. A gyerekek a meghatározott módon átmennek a másik oldalra, majd vissza. Ezután újra kérdeznek.
A játék során fejlődik a testséma, mozgásügyesség, nagymozgások, test izomzata, kreativitás.
5.) Tolvajlépés 1!2!3!
A gyerekek az előszoba folyosó végén, illetve a nappali egyik falánál állnak. A játékvezető a velük szemben lévő falnál, háttal feléjük áll. A játékvezető elkiáltja magát: Tolvajlépés1!2!3! Háromra visszafordul. A versenyzőknek addig kell a játékvezető közelébe kerülni, míg az meg nem fordul. Ha a három elhangzik, már senki nem lehet mozgásban. Aki mozog azt a játékvezető visszaküldi a kiinduló helyre. Ezután a játékvezető újra hátrafordul és újra számolni kezd. Ekkor még közelebb juthatnak a játékvezetőhöz a versenyzők. Az győz, aki hamarabb ér a játékmesterhez.
A játék fejleszti a mozgásügyességet, reagáló képességet, gyorsaságot, test kontrollt.
Jó játékot!
Egészségetekre!
